Lelkem feléd száll, szép húgom, hol álmaid születnek,
őszi rozsdafoltok szegik kedvét a hűs reggeleknek,
angyal-pillantásod az ólomszínű ég felé lebben,
oly lágyan, mint szökőkút vize egy ódon, álmos kertben,
és híven, oly híven, miként egy mély sóhajtás röppen
az októberi, bágyadt, halvány égre, csöndben,
s ott végtelen szomorúsággal egyre csak csodálja
miként halkul el a rőtszín lombok vad agóniája,
mit a szúrós barna szél a barázdák közé lökött,
hogy az áldott napsugár ellengjen a holt mező fölött.

Nekem ez a fordítás jobban tetszik. Amit a szöveggyűjteményben taláhatunk az számomra sokkal nehezebben értelmezhető, és ridegebb.

A versre nem mondanám kifejezetten hogy tetszik, mert vagy már ötödszörre olvasom, és még mindig nemértem mit akar pontosan kifejezni vele a költő.

De amit először észreveszek az, az hogy tele van színekkel. Vörös a fehérrel, kék a sárgával és még a barna is meg jelenik a versben. Ezek nagyon tetszenek, mivel  izgalmasabbá, és színesebbé teszik a képet. Ha én verset olvasok, és találok benne tájképeket, vagy leírásokat, én mindig elképzelem azokat csak úgy mint a napsugár jelenségét, vagy egy őszi képet.

Az első részben a hugáról beszél, majd át tér egy nőre, egy régi ismerősre vagy egy rég elmúlt szerelemre. Ezután meg jelenik egy szőkőkút képében, mely a költő lelkét szimbolizálja. Fehér, tiszta, és az ég felé törő, csak úgy mint a nő szeme, ami fel felé néz. Ám a hasonlat, azt is szimbolizálja, hogy ahogy a szökőkút egyre feljebb és feljebb törik, egyszer vége van és a víz visszahull. Örök kudarc? Vagy csak az élet? És ha belegondolunk abba, hogy a víz télen még beis fagy... De szép. És a mi életünk is ilyen, mindig előre törünk, mindig magasabbra próbálunk törni. Az úton sokunk vissza esik, csak úgy mint a vízcseppek, de vannak akik felérnek. Teljesen a csúcsra. Nem az életben, csak az élet egyes területein... És ha felértünk, újra lehullunk, talán minden ami tökéletes volt darabokra hullik, de újra és újra törni kell felfele, miközben annyi szépet és rosszat tapatsztalhat az ember.

Talán a költő nem erre a hasonlatra gondolt, de itt nem verselemzést kell írni ugye, hanem gondolatokat : -)