A novella sokkal jobban tetszett, mint a Kulcs. Bár számomra eléggé megrázó, megrázó az apakép, amely mind a két novellában feltűnik, és az idő szerepe, hossza. Sosem hittem abban (anyukám se), hogy ha rossz jegyet hoz a diák, akkor egyből meg kell büntetni, hiszen annyi minden lehet a hátterében. Nem igazán értettem, hogy ha a fiú egész délelőtt tanult, mért kell mégis büntetni. Büntetni szavakkal, tettekkel, és hidegséggel. Azzal, hogy azt sem érzi, hogy az egyetlen férfi ember a világon, akire igazán felnéz, az sem érezteti vele, hogy szereti, bármilyen is. Számomra ez nagyon fontos…
És a fiú halála, amikor az apa végre elkezd játszani vele, akkor történik. Játszanak, jól mulatnak, végre minden olyan, mint régen. Akkor megtörténik a tragédia. Fél óra alatt lejátszódik az egész. Volt és nincs. Hideg volt, aztán újra megnyílt fiának. Most pedig nincs. Csak a lelkiismeret furdalás. Fél óra és nincs tovább. Megrendítő. Megrendítő, hogy csak ennyin múlik az életünk. Csak fél óra, és már nincs tovább. Talán túl éles kanyar, de itt a blog-on gondolatokat kell írni ugye, de ha mégis az életünk ilyen könnyen jön és megy, akkor nem az a célunk és feladatunk, hogy minél többet letegyünk az asztalra, és az, hogy boldogok legyünk? Az, hogy a gyerekünkkel minden nap éreztessük, hogy ő a legtökéletesebb számunkra, még akkor is, ha vétkezik, és mégsem olyan tökéletesen viselkedik, ahogyan kellene. Ez a legfontosabb…
