Őszintén bevallva, ez a könyv borzalmasan megnyerte a tetszésem. Nem is tudom pontosan miért, de ebben az évben ez a második kedvenc könyvem.  Különösen tetszett Pongrácz István grófnak a jelleme. Annyira izgalmassá és változatossá teszi a művet vele az író. Mindenen egyes olvasót elgondolkodtat, vajon bolond e egy olyan ember aki, nem szeretett saját korában, a 19. században élni, hanem visszavágyott a 17.-be. Ez tréfásan is felfoghatjuk, de ő olyannyira visszavágyott, hogy nem is vette tudomásul az idő múlását, sem pedig azt, hogy a dolgok megváltoztak körülötte: ő tényleg úgy élt, mint egy igazi várúr a 17. században. S vajon őrült volt e? Nem kezdenék erről újabb és újabb vitákat, mivel irodalomórán már áttárgyaltuk, de ha rá vezetjük a mai világra az emberek furcsaságait és annak következményeit, akkor annyi közös vonást találunk. Gondoljunk csak bele.... Pongrácz úrral mindenki kedves volt, miközben mindenki zakkantnak tartotta, pedig ő csak másvolt. Nem tudta elfogadni az adott kor szabályait,társadalmát, és korlátait. Emiatt neveznénk bolodnak? Butaság, nem bolond volt. Csak voltak bolond  dolgai...És pont ez nyeri meg az olvasó rokonszenvét. A különcsége.

Számomra a másik fontos szereplő Apolka. Gyönyörű fiatal lány, aki bájával, és gyengeségével szimbolizálja az erélyességet, és az őszinteséget. Fontos szerepet játszik a regényben, hisz miután a gróf elveszti őt, belehal. Valójában megváltoztatja Pongárczot hiszen, talál a férfi egy olyan embert akit tökéletesnek tart. Akit a rémes kor nem rontott meg. Azt hiszem a lány megnyugvást, és valamiféle biztonságot is nyújthatott. Apolka talán tökéletes szereplő,  mégis kihasználják (csere) sok esetben, és múltját tekintve is találunk kivetni valót. De talán pont ezért volt hatással a férfira.

Összevetve a mű borzalmasan érdekes, mondanám a cselekmények nemannyira mint a jellemek, de ez hazugság lenne, hiszen a cselekmények realisztikulatlansága teszi a művét még érdekesebbé.